2018. december 11., kedd

Pályázat 2018

Ezúttal köszönetet mondunk a Székelyudvarhely Városi Önkormányzat Hivatalának, hogy egy hónapon át anyagi támogatásukkal 50 gyermek étkeztetését biztosították a "Szociális szolgáltatás anyagi gondokkal és nehéz helyzetben levő gyerekeknek és családoknak" című projekt keretében. 

ISTEN FIZESSE TÁMOGATÁSUKAT! 




2018. október 14., vasárnap

Ideiglenes fogadalomtétel Székelyudvarhelyen


 2018. október 13-án, Klarissza nővér ünnepélyes szentmise keretében tette le első fogadalmát, amelyet dr. Jakubinyi György a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke mutatott be, Ft. Gottfried Dachauer szuperior úr és több erdélyi  pap koncelebrálásával. A fogadalmat M. Jakobe Schmid általános főnöknő kezébe tette le Klarissza nővér. Két évre elkötelezte magát a Mallersdorfi Nővérek Közösségében, hogy megtartja a szegénység, tisztaság és engedelmesség fogadalmát, és a szeretet cselekedetei által hirdeti az evangéliumot a szegényeknek, és hátrányos helyzetűeknek.
    Az erdélyi nővérközösségünk összegyűlt az ünnepre és együtt örültünk, kérve a jó Isten áldását Klarissza nővér és közösségünk életére.
      Klarissza nővér hivatásáról így nyilatkozik:
„A hivatásom egy folyamatosan érlelődő gyümölcs, amely az Atya napjától és a  szentségek  vizétől , a Lélek leheletétől növekszik. Gyerekkoromtól kezdve fokozatosan készített fel engem az Úr erre az életre. A Szentségek felvétele, a családom nevelése, a hittanórák és a szentmisék által mindig is éreztem egy erős vágyat arra, hogy valami többet, szebbet és maradandóbbat kell alkotnom. Ez vezetett a művészetek fele is. Az álltalános iskola után művészeti liceumban tanultam utána pedig ezt az egyetemen folytattam. Az egyetemi évek alatt született meg bennem a döntés a szerzetesi élet fele és amint végeztem, még azon a nyáron 2015. augusztus 25-én be is léptem a közösségbe. A jelöltség és posztulátus elteltével 2016. október 2-án a beöltözéssel kezdődött el a noviciátusom. 
A szerzetesi hivatás számomra ráhagyatkozást, szegénységet és állandó figyelmet jelent.
Ráhagyatkozom az Úrra és a közösségemre, mert hiszem, hogy a közösség szüksége és az elöljáróim akarata által Isten terve valósul meg az én életemben. A szegénység az életemben az által nyilvánul meg, hogy nem ragaszkodok helyekhez, emberekhez és dolgokhoz, hanem mindig elfogadom azt, amit kapok. Az Istennek szentelt életemben elengedhetetlen, hogy éberen figyeljek az imában, hogy az idők jelei és a bennem feljövő vágyak által észrevehessem, hogy hová küld az Úr, hogy hol van szükség az én jelenlétemre és munkámra.”

2018. március 21., szerda

2018. március 20., kedd

Új területi vezetőség közösségünkben



Az erdélyi nővérek gyűlése, M. Jakobe Schmid általános elöljáró 
és az általános helyettese M. Melanie Golwitzer társaságában.
   A kongregáció vezetősége 2018 februárjában új területi vezetőséget nevezett ki. 
A szabályzat értelmében minden nővér benyújtotta erre irányuló javaslatát. Az általános tanács megbeszélte a javaslatokat és kinevezte Korodi M. Antonetta nővért területi elöljárónak. András M. Kinga nővér lett az új területi elöljáró helyettes, Török M. Tarziciát pedig területi-tanácsosnővé és gazdasági felelőssé nevezték ki. Eszerint az új területi vezetőség kizárólag olyan nővérekből tevődik össze, akik itt születtek, és a rend működésének 1990-es újbóli elindítása után váltak a közösség tagjaivá. 
Isten áldását kérjük a közösségért tett szolgálatukra!

               M. Melanie, M. Tarzicia, M. Antonetta,
                       M .Kinga és M. Jakobe nővérek



                                                          
                           
                   

2018. január 19., péntek

Elhunyt Máthé Berta, M. Nikoletta nővér

        Máthé Berta, M. Nikoletta nővér, 2018. január 18-án visszaadta lelkét Teremtőjének, Akinek felajánlotta egész életét. 
Nikoletta nővér 1920 október 22-én született Zetelakán a család ötödik gyermekeként, ugyanakkor szülei nagy örömére ő volt az első lány a családban. 
1936-ban 16 évesen jelentkezett Hátszegen jelöltnek közösségünkbe, ahonnan Brassóba kerül. Mindenhol lelkiismeretesen végezte a rábízott munkát, nagy segítségére volt a nővéreknek a konyhán, kertben, mosodában. 
1939-ben Kolozsvárra kerül, ahol beöltöztették. Itt lehetősége nyílt a továbbtanulásra, betegápoló nővér lett. 
1942. augusztus 30-án tette le az ideiglenes fogadalmat. Ezután jöttek a nehéz háborús évek, telve bizonytalansággal. 1945-ben néhány nővértársával együtt áthelyezték a kolozsvári kórházból a marosvásárhelyi klinikára. Ekkor még együtt volt a nővérközösség. 1948. augusztus 12-én letette Nikoletta nővér az örökfogadalmat, ezután jött a nyugtalan, bizonytalan időszak. 1949-ben ő is átélte a szerzetesi közösség feloszlatását a kommunista rezsim hatalomra jutásával. Annak ellenére, hogy már nem hordhatták a szerzetesi ruhát, az emberek érezték, hogy a gyógyszereken,  a beteggondozáson túl, amit az orvosok elrendeltek, bátorították a betegeket, a haldoklókhoz titokban papot hívtak. Az idős, beteg nővértársakról is sokat gondoskodott Nikoletta nővér Marosvásárhelyen. Mindezeknek azonban ára volt, a főnővéri állásából áttették takarítónőnek, majd 1959 márciusától Konrádilla nővérrel együtt elbocsátották a klinikáról. Jó emberek segítségével 1959 márciusától az ukrán határ melletti Borsán kezdhették újra a betegápolói munkát egy tüdőszanatóriumban. Elmesélte Nikoletta nővér, hogy ahhoz, hogy vasárnap szentmisére tudjanak menni nyolc kilométert kellett gyalogolniuk. Sok áldozatot hoztak a betegekért, ugyanakkor saját lelki életüket sem hanyagolták el. 1965-ben ismét visszakerülhettek a marosvásárhelyi klinikára, az indulatok kissé csillapodtak, és itt dolgozott egészen a nyugdíjba vonulásig, 1975-ig. A nyugdíjas éveiben is nagyon tevékeny volt, gondoskodott a szükséget szenvedő, idős beteg nővértársakról, és sok idős szegény emberről. Látogatta őket, segített nekik, gondozta a betegeket. 
1996-ban került Székelyudvarhelyre a zárdába, ahol ismét megtapasztalhatta a kolostori életet, itt is nagyon tevékeny volt, amíg erővel bírta. Mint fiatalos, lelkes, jókedvű, imádságos lelkületű nővért ismerhettük meg, aki nem riad vissza a munkától.
Nagy öröm volt számára, hogy éppen a születésnapjára esett alapítónk, Nardini atya, boldoggá avatásának az ünnepe 2006-ban, nagy tisztelője volt, sokszor kérte a közbenjárását. 

   Istenünk, te híveid dicsősége és szentjeid örök élete vagy. Szent Fiad megváltó halálának és feltámadásának kegyelméből add meg Nikoletta nővérnek, hogy amint feltámadásunk hitét megvallotta, az örök boldogság örömeibe is eljusson.

M. Nikoletta nővér