Lúcia nővérünk április 20-án töltötte be 100. életévét. Húsvéthétfőn vele együtt ünnepeltünk. A születésnapi ünnepségen elhangzott beszéd:
Nomen est omen! A név maga az ember!
Igen,
ez Lúcia nővérről mindenképp elmondható, hiszen nemcsak nevében hordozza a
fényt, hanem teljes lényével és örömmel sugározza szét azt környezetében. És
tette ezt egy életen át, egy kis homoródmenti faluból indulva a nagyvilágba,
két csodás pályát is követve, a gyereknevelést és a beteggondozást, majd
szülőfalujában, amikor az eltévelyedett társadalom azt hitte, hogy az isteni
szeretet forrása nélkül is lehet jövőt építeni. Ő viszont akkor is, a
legnehezebb körülmények között is megtalálta az utat, hogy hiteles jelenlétével
és reményt adó szavával embertársai mellett álljon és erősítse őket.
Egyszerűségében, krisztusi módon volt gazdag. Mindig volt, amit megosztania a
hozzá betérőkkel, kinek-kinek szüksége szerint. Az utazónak, a látogatónak
mindig jutott a mindennapi kenyérből, a vigaszra szomjazónak nem kellett
csalódottan távoznia. Tette mindezt szerényen, magára csak eszközként tekintve
a Teremtő és embertársai szolgálatában.
Az idő az ő igazát bizonyította, hiszen a politikai
rendszer, mely megvetette az ő értékrendjét, őt és rendtársait kiközösítette,
már rég csak történelem, de Lúcia nővér most is itt van közöttünk, ismét itt
lehet a számára oly fontos közösségben, és még mindig töretlen benne a
képesség, hogy a hitből fakadó szeretetével nap mint nap megajándékozzon minket
nővértársait, és mindazokat, akik keresik társaságát.
Élete és jelenléte egy fajta bölcsesség könyve lehet
számunkra, csak bele kell lapoznunk és létünk minden fontos alapkövéhez
találunk benne eligazítást, tanítást.
Hálát adunk a Teremtőnek minden vele való találkozásért,
bátorító szavaiért, imáiért, mellyel mellettünk áll és azon reményünket
helyezzük most az Úr elé, hogy derűs jelenlétének ajándékából még sokáig részesülünk.
Isten
éltesse Lúcia nővér!