2016. október 5., szerda

25 éves Jubileum és beöltözés

     Vasárnap, 2016. október 2-án hálaadó szentmisében köszöntük meg a jó Istennek az elmúlt 25 év kegyelmeit, eseményeit. 1991. október 4-én kezdte meg újra hivatalosan működését közösségünk Székelyudvarhelyen. 
     Erre a jubileumra tudatosan készültünk már hónapokkal ezelőtt. Augusztus végén szerveztünk egy nővértalálkozót, ahol visszatekintettünk az elmúlt 25 évre, megélt tapasztalatainkra, felülvizsgáltuk mostani helyzetünket, jelenünket, és előretekintettünk a jövő kihívásaira. 
  Szeptember 29-én este egy szentségimádási estet szerveztünk, este 8 órától éjfélig. A szentségimádáson a Kis Szent Teréz plébánia Halleluja énekkara énekelt és kísérte hangszerekkel a taizéi énekeket. Az énekszó hangjaival dicsértük az Urat, csendes percekben elbeszélgethettünk Vele, majd Szent Ferenc imáival is magasztaltuk Őt, melyeket egyik nővértárunk olvasott fel. A szentségimádás végén szentmisén vehettünk részt a ferences testvérek jóvoltából.

 A képre kattintva betekintés nyerhető a szentségimádásról
A képre kattintva betekintés nyerhető az eseményekbe

       A hálaadás ünnepe vasárnap, október 2-án csúcsosodott ki. A reggeli dicséret keretében beöltözést ünnepeltünk, majd közös szentmisén vettünk részt, melyen a főcelebráns Fr. Orbán Szabolcs OFM provinciális atya volt. Az ünnepre Németországból is érkeztek vendégeink, az elöljárók, és mindazok a nővérek, akik itt Erdélyben tevékenykedtek az elmúlt években. Hálatelt szívvel tekintünk vissza az elmúlt 25 évre, és kérjük a jó Isten áldását, a Boldogságos Szűz Mária oltalmát a jelenünkre és jövőnkre.

 Ide kattintva betekintés nyerhető a beöltözés és a szentmise eseményeibe
A képre kattintva betekintés nyerhető az eseményekbe